Rólam

Szeretettel köszöntelek az oldalamon! Nagyon örülök, hogy itt vagy!

Pár mondatban szeretném elmesélni Neked, hogyan változtatta meg az életemet az, hogy 3 évvel ezelőtt egy téli, hideg napon befogadtam egy kutyát, akit az utcán találtunk. 

Magamról talán csak annyit írnék, hogy 10-12 évig a vendéglátásban dolgoztam. Éltem és jártam több helyen a nagyvilágban: Ciprus, Ausztria,Írország, London, Kína, Mongólia, Ausztrália, Egyiptom, Új-Zéland. 

Mindig is szerettem utazni és csak nagyon kevés dolog tudott az életemben egy helyben tartani. Csubakka az egyik.

Nem véletlen, hogy a Csubakka nevet kapta, amikor a kezembe fogtam: ápolatlan szőre a szeme elé lógott és alig látott valamit. Egy szőrgombolyagból csak a fehér előreálló alsó fogsora látszott, akár a Szörnyecskék egyik szereplője. Teljes mértékben szocializálatlanul viselkedett, bordái kilátszódtak az alultápláltság következtében. Éhsége,érdeklődése és öntudata szinte egyenlő arányban volt jellemző rá. Az első egy év nagyon tanulságos élmény volt, bár a megrágott cipőim biztosan máshogy élték meg.

jogazdi.hu

Személyes történetünk elmesélésével szeretnék segíteni azoknak, akik hasonlóan hozzám szeretnének egy családtagot faragni kutyusukból. Szeretném ha tudnák, hogy van remény és annak ellenére, hogy rengeteg munka van vele, egy kutya igazi családtaggá tud válni, sőt többé is. Remélem, hogy ha Csubira néznek majd az emberek, akkor emlékeznek arra, hogy csak rajtunk, gazdikon múlik milyen minőségben tudunk majd együtt élni kedvenceinkkel. Sőt! Remélem, hogy az embereket emlékezteti arra, hogy felelősek vagyunk az állatokért és a környezetért, amiben élünk, de sokat kell még tanulnunk.

 

El kell mondjam, Csubakka nem csak az én szivemhez találja meg az utat nap mint nap, hanem teljesen idegenek, gyerekek és más állatok szívéhez is. Még 2,5 év után is ámulatba ejt, milyen könnyen tud mosolyt csalni még a legmogorvább ember arcára is. Az idős hölgyek különleges kedvence címet is elvihetné.

Igazi kis vagány lett belőle, akivel kiélvezzük mindazt a jót, amit egy állat, mint családtag képes adni az embernek. Tehát nem gyerek, nem gyerekpótló, de családtag.

Igyekszünk arra, hogy Csubi ugyanúgy részt vegyen a családi, baráti összejöveteleken, mint például több száz méter magasra kirándulni velünk egy gleccserhez. És ne csak ott legyen, de még jól is érezze magát.

Másik missziója a JOGAZDI.HU-nak, hogy bemutassa azokat a civil szervezeteket, akik emberfeletti erővel kűzdenek azért, hogy a jelenlegi állatvédelmi, állatjóléti, menhelyi helyzet pozitív irányba változzon. Szeretném elmondani és megértetni minden állatbarát és nem állatbarát emberrel az országban, hogy közös érdekünk, hogy a fennálló problémákra megoldást találjunk.

Szeretném bemutatni az adakozni vágyó embereknek azt, hogy kihez és miért kerül a pénzük. Szeretném azt is leszögezni, hogy a weboldalon CSAK olyan szervezetekről írok, akikkel személyesen is találkoztam vagy támogatok már hosszabb ideje. Nyitottak voltak ehhez a szellemhez és megengedték, hogy belelássak a “kulisszáik” mögé is és arcukat adják ahhoz, amit csinálnak ( nem csak a bankszámlájukat). Szeretném, ha érdemnek tekintenék ezek a szervezetek, hogy ezen az oldalon említést kapnak, ezzel is tisztelegve átlag emberként a munkájuk és erőfeszítésük előtt.

Mindezen túl pedig, szeretnék tanácsokat és ötleteket adni azoknak, akik napi szinten dolgoznak a menhelyeken és sok esetben, talán észre sem veszik, életük a kiégéshez közelít. Lássuk meg, hogy napjaink állatvédelmezői sokszor értelmetlennek tűnő szélmalomharcot vívnak naponta. Gondoljunk bele, hogy ebben a munkában / hivatásban nincsen szabadnap, nincsen szabadság és megélhetés végképp nincs. Őszinte leszek: én nem tudnám csinálni.

Azt vallom, hogy segítenünk kell azokat az embereket, akik saját határaikat feszegetve, sokszor a saját fizikai-lelki-pszichés jólétüket kockára téve tesznek másokért. Most olyanokért, akik nem tudnak kiállni a saját jogaikért.

Az ilyen embereket hívjuk hétköznapi hősöknek, nem?

Szóval gyere az oldalra. Nézz vissza hetente, havonta, bármikor. Nem az számít, hogy percről-percre kövess, hanem, hogy emlékezz arra, hogy akár egy cikk elolvasásával, megosztással, akár egy gondolattal, akár 500 Ft támogatással már tettél valamit és léptél velünk együtt egy Állatbarát Magyarország felé.

jogazdi.hu

jogazdi.hu – Állatbarát Magyarország

 

 

Kérdésed van?

+36 30 93 17 536